Krampusz és Mikulás Legendája

Krampusz és
Mikulás
Legendája

Miklós, aki egy líciai pap volt időszámításunk szerint 343-ban, egy Krampusz nevű, gyerekekre vadászó szatírt üldöz egészen Hádész alvilágának mélységeibe, és feláldozza saját életét, hogy gyermekek százainak lelkét megmentse … akik Mikulásként való feltámadásakor az ő kis manóivá válnak.

KRAMPUSZ és MIKULÁS LEGENDÁJA

Csaknem 50 év telt el, mióta Krampuszt utoljára látták; már majdnem legendává halványult… majdnem. Bár Miklós az eltelt évek alatt mindvégig hithű pap maradt, a fia elvesztése miatti sebek nem gyógyultak be. Most hogy Miklós már időskori éveit tölti, Krampusz újra lecsap, ismét kezd csintalan gyerekeket rabolni. Miklós tudja, hogy valamit tennie kell, hogy megállítsa ezt az átkozott teremtményt, de mit tehet egy öregember?

Az első gyerek elrablása után Miklós rádöbben, hogy Krampusz visszatért. Tudva, hogy a saját fiát sem tudta megmenteni, elkerülné a találkozást. Konstantinápolyba hajózik, hogy a tűzben elpusztult búza pótlására magvakat vegyen. De ahogyan a végzete elől fut, rádöbben, hogy Krampusznak nincs hatalma felette.

Visszatértekor Miklósnak reményt kell nyújtania az elkeseredett közösségnek és ki kell mentenie a gyerekeket a gonosz markából. Új reménnyel telve összegyűjti a városlakókat és kieszelnek egy tervet Krampusz elfogására. Végül is ő a nyáj pásztora és nagyobb szükségük van rá, mint valaha, de miután több gyerek is eltűnik, a városlakók hamar elveszítik a reményt.

Miklós ráébred, hogy egyedül kell megállítania Krampuszt. Krampuszt követve a líciai sírok mögött megtalálja a rejtekhelyét. Ott rábukkan a mágikus portálra, mely Hádész birodalmába vezet, ahol gyerekek százai raboskodnak. Meg kell mentenie őket, de a gonosszal való szembeszállás mindig nagy árat követel.

A céltól fűtve és a saját fia megmentésében reménykedve Miklós áttör a portálon és saját életét áldozza a gyerekek üdvéért… legalábbis ezt hiszi. Mária, a felesége tudta nélkül követi őt a portálon át – és az életük hamarosan örökre megváltozik.

A végső áldozat új életet teremt! Amikor Mária és Miklós életre kelve visszaküldetnek a portálon át, a gyermekek manókká változva kapnak új életet. A portálból kilépve az Északi Sark téli csodaországában találják magukat. Hamar ráébrednek, hogy csodálatos jövő várja őket – így született meg Mikulás legendája!

Miklós a portálon át visszatér szülővárosába, de nem úgy, ahogyan az emberek azt várták. Karácsony reggelén furán díszített fák üdvözlik az álmukból ébredő városlakókat Miklós és a felesége, Mária üzeneteivel, melyek Isten irántuk való hatalmas szeretetére emlékeztetik őket… Myra lakói így élik át Mikulás rejtélyét a legelső alkalommal!